style="display:inline-block;width:728px;height:90px"
data-ad-client="ca-pub-6935274628036882"
data-ad-slot="4825126252">
I. Károly (1288-1342) aranyforintja - Au (aranyérme)
„Középkori magyar aranyforintok (1301-1526) sorozat" része
Névérték: 10.000 Forint
Tervező: Soltra E. Tamás
Anyag: Au .986, átmérő: 20 mm
Súly: 3,491 g és 13,964 g (négyszeres súlyú piefort)
Perem: a 3,491 g-os sima, a 13,964 g-os szélfeliratos
Verhető: 5.000 db verdefényes és 1.500 db piefort verdefényes
2012 Május 15-én jelent meg a 2012-es év talán legjobban várt emlékérme kibocsátása, a magyar aranyforint sorozat első darabja.
Középkori pénzrendszerek
Európában a középkort Kr. u. 476-tól, a Nyugat-római Birodalom bukásától számítják, Magyarországon ugyanakkor az államalapítástól (I. István koronázása, 1000) szokás kezdeni a középkor számítását. Ugyanígy, míg Európában a középkor lezárását Amerika felfedezéséhez (1492) kötik, itthon a középkor végét a mohácsi vesztes ütközet (1526) jelenti. A középkort ezen kívül két részre osztják a történészek: kora és késő középkorra. Magyarországon a kora középkor az Árpád-házi uralkodók kora (1000-1301), míg a késő középkor a Vegyesházi uralkodók időszaka (1301-1526). Az utóbbi időben inkább a "Választott királyok kora", vagy a "Késő középkor" elnevezés használata hódított tért.
A pénzrendszerek korszakolása nagy vonalakban megegyezik az általános középkori korszakolással. A Nyugat-római Birodalom bukása után, a kora középkorban - néhány kivételtől eltekintve - csupán a kis ezüstpénzt, a dénárt (denárt) verték, ezért ez az időszak a dénár-rendszer vagy dénár-periódus elnevezést kapta. Európában csak a 13. században jelennek meg a nagyobb címletek, a dénár többszörös súlyában készült ezüstgaras és az aranyforint, későbbi nevén dukát. Ezt az időszakot (13-15. század) Európában garas-periódusnak hívja a szakirodalom.
Magyarországon az Árpád-kor feleltethető meg a dénár-rendszernek. Bár az Árpád-kor 1301-ben, III. András (1290-1301) halálával ér véget, a pénzverés vonatkozásában hagyományosan még két "nem-Árpád-házi" uralkodót, Vencelt (1301-1305) és Ottót (1305-1307) is ide szokás kapcsolni. Ennek oka, hogy ennek a két uralkodónak a pénzverése még az Árpád-kori pénzverés folytatása, semmilyen változtatást nem hajtottak végre a magyar pénzrendszeren. A pénzverésben ezért hagyományosan I. (Anjou) Károlytól szokás számítani a késő középkort, pénzügyi vonatkozásban a garas-rendszert vagy garas-periódust. Ő az, akinek az uralkodása alatt megindul (Európához képest ötven-száz éves késéssel) az új típusú pénzek - aranyforint, garas - kibocsátása. Bár Magyarországon az I. Károlytól a mohácsi csatáig terjedő időszakot - a nemzetközi trendeket követve - garas-periódusnak szokás nevezni, ez az elnevezés kicsit sántít, sokkal inkább az aranyforint-korszak illene rá. Ennek oka, hogy Magyarországon ebben a mintegy 217 évet felölelő időszakban kevesebb, mint 100 éven keresztül vertek (kisebb-nagyobb megszakításokkal) garast. Az aranyforint kibocsátása viszont ezzel szemben I. Károlytól kezdve a középkor végéig folyamatos volt, köszönhetően a középkori Magyar Királyság Európa-szerte híres és kiemelkedő nemesfémbányászatának.
Az első magyar aranyforintot firenzei mintára I. Károly verette, közelebbről meg nem határozható időpontban. Mivel a magyar aranyforint első említése ("AUREIS MONETE REGIS UNGARIE") az olmützi püspök 1326. évi végrendeletéből ismert, a magyar szakirodalom hagyományosan 1325-re teszi a magyar aranypénzverés kezdetét. A kamarabérleti szerződések szerint verésük és kibocsátásuk három helyen, a budai, a körmöcbányai és az erdélyi pénzverőkamarában folyt.
Az Anjou-ház itáliai, nápolyi ágából származó Carobertót (Carobertus), V. István magyar király leányági dédunokáját az Árpád-ház kihalásának évében, 1301-ben koronázták meg I. Károly néven magyar királlyá. Annak ellenére, hogy a kortársak jelentős része szerint az első, majd az 1309. évi második koronázás sem volt szabályos, és csupán a harmadik és egyben utolsó, a Szent Koronával Székesfehérváron végbement, immáron minden formai követelménynek megfelelő, 1310. augusztus 27-én megtartott harmadik koronázást ismerte el mindenki érvényesnek, uralkodását maga Károly 1301-től számította.
I. Károly aranyforintjának a mintáját - ahogy abban az időben minden európai pénzkibocsátó számára - az 1252-től vert, liliomos éremképe miatt aranyliliomnak (fiorino d'oro - innen származik a forint elnevezés is) nevezett firenzei aranypénz adta. Károly aranyai ennek az előképnek az alapján készültek, előlapjukon KAROLV?REX (Károly király) köriratban a firenzei liliommal, a hátlapon a város védőszentjének képével, körülötte S IOHANNES B (Keresztelő Szent János) felirattal. A hátlapi körirat végén kis korona található, amely egyes feltételezések szerint a budai verdét jelöli. Mivel azonban ez a jegy minden ismert példányon szerepel, nagyobb a valószínűsége annak, hogy magára a Magyar Királyságra, mint kibocsátó államra utal, markánsan megkülönböztetve ezeket a pénzeket a firenzei forintoktól.
A firenzei aranyak nem csupán éremkép, de pénzláb tekintetében is előképül szolgáltak. Az 1335-1336. évi kamarabérleti szerződések szerint az aranyforintokat firenzei mintára, de azoknál némiképp nehezebb súlyban kellett verni. A szigorúan betartatott rendelkezés eredményeként a mintegy 3,5 g súlyú, 23 3/4 karát finomságú magyar aranyforintot a korabeli külföldi források azonos szinten kezelték a középkor legértékesebb aranypénzeivel, a firenzei forinttal és a velencei dukáttal.
