2010. ÉVI MAGYAR-OSZTRÁK ÉREMPÁR: MÁRIA TERÉZIA

2010. ÉVI MAGYAR-OSZTRÁK ÉREMPÁR: MÁRIA TERÉZIA

Mint korábban jeleztük, a teljes mennyiség 700 érempár lesz, kevesebb, mint a korábbi években készülteké. A megrendelőket e-mailben fogjuk értesíteni, ha az érempár átvehető lesz.

Ismét történelmi téma jelenik meg az érmeken: Mária Terézia és az általa alapított két érdemrend, a Magyar Királyi Szent István Rend és a Katonai Mária Terézia Rend. Húsz grammos ezüstérmeket készítettünk 40 mm-es átmérővel, patinázott kivitelben.

Az éremsor ára 36 000.-Ft díszdobozzal, amelyben az érmek mellett a két rendet ábrázoló színesfémből készült festett kitűzők is helyet kapnak.

A magyar érmet Rónay Attila jegyzi, aki a korábbi érempárok magyar darabjait is tervezte. Az előoldal igazi kuriózumnak számít, mivel olyan Mária Terézia ábrázolást választottunk éremképnek, amely ma már csak a történelem emlékkönyveiben létezik: egy Fadrusz János által tervezett, Pozsonyban felállított Mária Terézia lovas szobor fogja díszíteni az éremoldalt, amelyet az első világháború végén szlovák nacionalisták leromboltak.

A hátoldalon a Szent István Rend jelenik meg, amelyet Mária Terézia 1764. május 5-én alapított. Ezt a Rendet elsősorban Magyarországhoz is kötődő polgári és egyházi érdemekért adományozták.

Előoldalán hármas halmon kettős kereszt látható, két oldalt M – T (Mária Terézia) betűkkel, körben PUBLICUM MERITORUM PRAEMIUM (a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma) körirattal.

Hátoldalán a kereszt középmezejében STO – ST – RIAP betűk, a Sancto Stephano Regi Apostolico (Szent István Apostoli Király) felirat rövidítése. Három fokozatban adományozták, a rend nagymestere a mindenkori uralkodó volt.

A Katonai Rendet Mária Terézia a hétéves osztrák örökösödési háború során a II. Frigyes porosz király felett 1757. június 18-án a kolini csatában gróf Daun és Lotharingiai Károly által aratott győzelem örömére alapította, a kiemelkedő érdem és bátorság elismeréseként.

A Rend első nagymestere Mária Terézia férje, I. (Lotharingiai) Ferenc István császár volt. Az első nagykereszteket maga a császár adományozta 1757-ben Károly Sándor Lotharingia és Bar hercege (a császár fivére) tábornagynak valamint gróf Leopold Josef Maria Daun, Thiano hercege tábornagynak.

A Rend jelvénye egyszerű fehér zománcozott aranykereszt középen kerek osztrák pajzzsal (piros-fehér-piros), arany betűkkel FORTITVDINI (lat. „a vitézségnek“). Hátoldalán M.T.F. (Maria Theresia Franciscus) monogram áll zöld keretben. A Rend káptalanja 1931-ig működött.

Alapításától eddig az időpontig csupán 1243-szor került sor adományozásra, ebből 61 nagykereszt, 140 parancsnoki kereszt és 1.042 lovagkereszt. A Rend utolsó nagymestere Habsburg Ottó főherceg volt, utolsó viselője, Gottfried Freiherr von Banfield sorhajóhadnagy 1986-ban hunyt el.
Az osztrák érem Mária Teréziát ábrázolja udvartartásában, valamint az első érdemrend adományozását.

Megrendelés >>

Forrás: MNB

 

Érme Webáruház >>>
Tekintsd meg a különleges alkalmi érmeket >>

A képhez tartozó alt jellemző üres; 500_0079.jpg a fájlnév

  ww.digitalisalapitvany.hu

 Adományok - Eszköztámogatás

 Tovább >>

 

 Kérem segítse Alapítványunkat adója 1% - val!
Nemzetünk Digitális Fejlődéséért Európai Alapítvány
Adószámunk: 18737084-1-41
Pénzbeli adományokat 
OTP Bank 11736037-23680500-00000000
számlaszámra várjuk!
www.digitalisalapitvany.hu

 Enter Könyvelő Iroda
www.kettoskonyveles.hu

 Mona Lisa bélyegívis ív

 

Vedd meg most! Mona Lisa bélyegívet >>

 

 50 forintos érmeszett egybe!
Ritkaság!

 

Vedd meg most, egybe a 15 db érmet!
50 forintos alkalmi emlékérme szett >>

 

 Ez is érdekelhet!
Egyedi ajándékok
Ajándék ötletek, karácsonyra, vagy egyéb alkalomra!

AjándékShop www.csomagker.hu
Magyar Érmebolt – Érme eladás www.magyarerme.hu
Érme információk www.ermecentrum.hu
Régipénzek – Érme, bankjegy vásárlás www.regipenzek.hu
Magyar Bélyegbolt – Bélyeg eladás www.magyarbelyeg.hu
Bélyeg információk www.philatelia.hu
Szórakoztató OnLine Magazin  www.impulz.hu


Öntözőrendszer Webáruház
locsolok.hu >>